Cég

Amnon Polska

Cégünk, az Amnon Polska Sp. z o.o., a kezdetektől részt vett valamennyi, a magyarországi termálprogram keretében megvalósított jelentősebb termál- és rekreációs beruházás kivitelezésében. A teljes referencialista mellőzése mellett kiváltképp büszkék vagyunk az Orosházán, Kiskunmajsán, Zalakaroson, Pápán, Szigetszentmiklóson, Ráckevén, Ajkán, továbbá Balatonfüreden és Siófokon, valamint Szegeden átadott munkáinkra. Az Alföld fővárosában a nagyközönség előtt 2010 tavaszán megnyíló Aquapolis Szeged Európa jelenlegi leghosszabb testcsúszda-pályahosszával várja vendégeit.

Legutóbb Budapesten, a Palatinus Strandon, valamint a Római Strandon átadott vízicsúszdáinkra lehettünk a legbüszkébbek. A projekt keretében a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. megrendelésére számos újítással, köztük Európa egyik leggyorsabb, közel 70 km/h sebességű extrém száguldásélményt nyújtó testcsúszdájával, a Turbo-val lephettük meg a fővárosi fürdőközönséget a 2013-as nyári szezon nyitányaként.

A hazai piacon cégünk élvonalbeli helyet foglal el a vízicsúszda-rendszerek tervezése, gyártása és kivitelezése területén, így mára lehetőségünk nyílt a környező országok irányában történő terjeszkedésre. Lengyelországban, Romániában, valamint Horvátországban cégünk mára önálló képviselettel rendelkezik, de számos létesítményt adtunk át Európa más államaiban is. Magyarországon kizárólag vállalatunk tevékenysége öleli fel a vízicsúszda létrehozásának teljes folyamatát, a megépítés elhatározásától a létesítmény használatba vételéig – az ötlettől a megvalósulásig.

Tervezőirodáinkban professzionális formában születik meg az üzemeltetői igények és lehetőségek, a helyi adottságok, valamint a biztonsági előírások optimális kompromisszumaként a kiviteli tervdokumentáció.

A cégünk által alkalmazott legkorszerűbb gyártástechnológia, a vízszintes illesztés nélküli, teljesen zárt, egybelaminált csúszdatestek elkészítését lehetővé tevő eljárás, a csúszásélmény és a lecsúszás komfortjának maximális növelését - mely az uszodavendég részéről jelentkező elsőrendű igény -, valamint a csúszdahasználat során fennálló balesetveszély minimalizálását - mely az üzemeltetői oldal prioritása - egyaránt biztosítani képes.

A fiberglass-technológia alapját ugyanis a poliészter műgyanta üveggyapottal megerősített rétegrendje jelenti, amely rendkívül tartós, az UV-sugárzásnak, a víznek, de gyakorlatilag a különféle mechanikai sérüléseknek, így a repedésnek, kopásnak is ellenálló csúszdatestet eredményez.

Legyen Ön beruházó, vagy egyéni megrendelő, szívesen állunk rendelkezésére a feltüntetett elérhetőségek bármelyikén.

Részletesebb információkért kérjük „csobbanjon bele” honlapunk tartalmába!

Az oldal a következő nyelveken olvashatja: angol lengyel